Meseíró pályázatot hirdetett a Lázár Ervin Baráti Kör az író születésének 75. évfordulója alkalmából, a gyerekeknek.
Az élet titka című Lázár Ervin-mesének kell új befejezést írniuk március 31-ig.
Május 11-én vetélkedőt tartanak, amelyre gyermekcsapatok jelentkezését várják. Miként Tell Edit mondta, lovaskocsival utaznak majd a nagyszederfáig, amelynek környékén az íróhoz és munkásságához kötődő játékos feladatok várnak a gyerekekre. Innen folytatják majd útjukat Felsőrácegresre, az iskolamúzeumba, ahol a paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai adnak elő egy mesét. Végig velünk lesz Vathy Zsuzsa, Lázár Ervin özvegye.
Tell Edit beszámolt arról is, hogy május 11-én délután 2 órakor Beszélgetések Lázár Ervinről címmel veszi kezdetét a felnőtteknek szóló program. Ezen Vathy Zsuzsa mellett részt vesz előadóként Komáromi Gabriella irodalomtörténész, akinek rövidesen megjelenik Lázár Ervin monográfiája, valamint Móser Zoltán fotóművész, író, egyetemi tanár, Alföldy Jenő kritikus, irodalomtörténész. Az összejövetelen a paksi Szaggató zenekar működik közre. Ezen a napon mutatják be a legújabb Lázár Ervin Füzetet, amelyben a tavalyi pályázat legjobb munkái szerepelnek.Tell Edit azt is közölte, hogy Vathy Zsuzsa férje hagyatékát Sárszentlőrincen szeretné elhelyezni. Egy-két éven belül kialakítanak egy a Lázár Ervin Emlékszobát a régi óvodában, a Petőfi Emlékház mellett. Ebben a Petőfi Irodalmi Múzeum ígért segítségét a falunak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése