Down-szindrómás és ép gyerekek - és felnőttek - játszanak együtt március 20-án 10.00 órától a budapesti Vígszínházban a Nemzetközi Down Világnap alkalmából, amelyet harmadszor rendeznek meg Magyarországon.
A rendezvényen a Vígszínház művészei mellett fellép Halász Judit, a Baltazár Színház, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola növendékei, valamint Szalóki Ági, és a szlovák ArtEst is színpadra áll "Kis herceg" című előadásával. A Vígszínház emellett hatalmas játszóház szerepét tölti be ezen a vasárnapon, hiszen „pincétől a padlásig” láthatóak lesznek a színház művészei, továbbá arcfestők, kézművesek is szórakoztatják a látogatókat, sőt még a Segítsüti is képviselteti magát, és tombola is lesz, hogy ez a nap igazán tökéletes legyen. A jó időben bízva idén először tervez a Down Egyesület kültéri programot is, hiszen kitelepül a tudományos játszóház, és helyet kap a Baltazár Színház gigantikus fotókiállítása is.
Amire biztosan számíthat, aki a Víg-ben tölti a vasárnapot
… játszóház, rajzverseny - téma a Vígszínház legújabb bemutatója, a Rómeó és Júlia -, festés - kortárs képzőművészekkel (Wahorn András, ef Zámbó István és Tóth József festőművészek és a LOFFICE Portfolio Review projekt művészei) -, könyvvásár, Lego-sarok, Segítsüti-süteménydíszítés gasztrobloggerekkel, arcfestők, lufihajtogató-bohócok, kézműves foglalkozás, tudományos játszóház. Emellett lesz Down-Dada szoba tanácsadással, baba- és gyermekhordozási tanácsadás (hordozo.hu), Down-shop, és a színpadi műsorok közötti átállásokban a MOME és az egyszervolt.hu által készített animációs filmek lesznek láthatóak.
A játszónapon a Down-szindrómás gyermekek és egészséges társaik által kortárs festőművészek koordinálásával festett képeket, alkotásokat a rendezvény után elárverezik, ezzel segítve anyagilag egy nyíregyházi Korai Fejlesztő Központ és Mentorház létrehozását.
A játszónapon a Down-szindrómás gyermekek és egészséges társaik által kortárs festőművészek koordinálásával festett képeket, alkotásokat a rendezvény után elárverezik, ezzel segítve egy nyíregyházi Korai Fejlesztő Központ és Mentorház létrehozását.
Tervezett program:
Műsorvezető: Fesztbaum Béla és Novák György (Gyurcsi)
Házigazda: Eszenyi Enikő

- 10.00 Megnyitóbeszédek (Eszenyi Enikő és Kisari Károly)
- 10.15 Halász Judit-Csiribiri koncert
- 11.10 Vígszínház művészeinek műsora
- 11.40 Szlovák ArtEst csoport előadása
- 11.55 Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola növendékeinek produkciója
- 12.20 Baltazár Színház – Fiúk, lányok c. előadása rendező: Elek Dóra
- 12.50 Tombola-sorsolás és rajzverseny eredményhirdetés
- 13.10 Szalóki Ági – Gingalló családi koncert
Bővebb információkért látogasson el a www.0321.hu oldalra vagy írjon a pr@downegyesulet.hu -ra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése